Üdvözöljük a Kassai Magyar Református Egyházközség honlapján

Kiemelt


 


ISTENTISZTELETEK NAGYHÉTEN ÉS HÚSVÉT ÜNNEPÉN

SZERDA

18:00    Bűnbánati istentisztelet               Templom

NAGYCSÜTÖRTÖK 

18:00    Bűnbánati istentisztelet                Templom

NAGYPÉNTEK

10:30    Istentisztelet                                Templom
17:00    Istentisztelet úrvacsorával            Templom

HÚSVÉT VASÁRNAP

10:30    Istentisztelet úrvacsorával            Templom
16:00    Istentisztelet                                 Templom

HÚSVÉT HÉTFŐ

10:30   Istentisztelet                                  Templom

HIVATALI ÓRÁK A LELKÉSZI HIVATALBAN

KEDD
09:00 – 13:00

SZERDA
09:00 – 13:00    15:00 – 18:00

CSÜTÖRTÖK
09:00 – 12:00


Pályázat 

Az oktatásügyi államigazgatásról és az iskolai önkormányzatokról, valamint egyes törvények módosításáról és kiegészítéséről szóló 596/2003. sz. törvény 4. §-a és a és a közfeladatok ellátásáról szóló többször módosított 552/2003. sz. törvény, valamint a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház közoktatásáról szóló 1/2000. sz. törvény értelmében

a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Kassai Magyar Egyházközség

pályázatot hirdet a Református Óvoda, Tajovského 10., Kassa székhelyű intézmény igazgatói állásának betöltésére 2024. március 1-jétől.

Kvalifikációs feltételek:

A pedagógiai és szakvégzettségű alkalmazottakról szóló 138/2019 sz. törvény alapján megfelelő szakirányú pedagógiai végzettség

  • minimum 5 év pedagógiai gyakorlat
  • első atesztáció
  • szlovák nyelv használata a hivatalos ügyintézésben

Egyéb feltételek:

  • oktatási törvények ismerete
  • erkölcsi feddhetetlenség, rendezett magánélet
  • szervezői és kommunikációs készség
  • a funkció betöltésének személyiségi és erkölcsi feltételei a keresztyén tanítás és erkölcs alapján
  • református vallású és konfirmált egyháztagság
  • katechetikai képzettség vagy ennek folyamatban lévő megszerzése előnyt jelent.

Benyújtáshoz szükséges dokumentumok:

  • írásbeli jelentkezés a meghirdetett pályázatra
  • a végzettséget és az első atesztációs vizsgát igazoló okirat hitelesített másolata
  • igazolás a pedagógiai gyakorlatról
  • erkölcsi bizonyítvány (3 hónapnál nem régebbi)
  • szakmai önéletrajz
  • az óvoda irányítására, fejlesztésére vonatkozó elképzelés (max. 1 oldal)
  • a pályázó beleegyezése személyi adatainak felhasználására a személyi adatokról szóló 18/2018. sz. törvény alapján

A pályázatot kérjük 2024. január 31-ig az alábbi címre eljuttatni:
Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Kassai Magyar Egyházközség
Kováčska 15 , 040 01 Kassa

A borítékra kérjük ráírni: „Pályázat-Óvoda” Ne nyissa fel!

A pályázókat írásban értesítjük a pályázat elfogadásáról, a meghallgatás helyéről és időpontjáról a meghallgatás előtt 7 nappal.

Ujlaki Ferenc                                                                          Mgr. Orémus Zoltán
gondnok                                                                                esperes – lelkipásztor

Pályázat letöltése
Výberové konanie – Riaditeľ / Riaditeľka Materskej školy


ISTENTISZTELETEK  A KARÁCSONYI ÜNNEPKÖRBEN

 

DECEMBER 17.                                   ADVENT III. VASÁRNAPJA

10:30    Istentisztelet                                 Templom

10:30    Gyermekistentisztelet                   Gyülekezeti terem

16:00    Istentisztelet                                 Templom

DECEMBER 20.                                     SZERDA

18:00   Bűnbánati istentisztelet                  Templom

DECEMBER 21.                                     CSÜTÖRTÖK

18:00   Bűnbánati istentisztelet                  Templom

DECEMBER 24.                                     ADVENT IV. VASÁRNAPJA

10:30   Istentisztelet                                  Templom

DECEMBER 24.                                     SZENTESTE

16:30  Istentisztelet                                  Templom

DECEMBER 25.                                  KARÁCSONY I. NAPJA

10:30  Istentisztelet úrvacsorával            Templom

16:00  Istentisztelet                                Templom

DECEMBER 26.                                  KARÁCSONY II. NAPJA

10:30  Istentisztelet                                Templom

DECEMBER 31.                                   VASÁRNAP

10:30  Istentisztelet                                 Templom

DECEMBER 31.                                    ÓÉV

17:00  Istentisztelet                                  Templom

JANUÁR 1.                                             ÚJÉV

10:30  Istentisztelet                                  Templom

16:00  Istentisztelet                                  Templom


Pályázat 

Az oktatásügyi államigazgatásról és az iskolai önkormányzatokról, valamint egyes törvények módosításáról és kiegészítéséről szóló 596/2003. sz. törvény 4. §-a és a és a közfeladatok ellátásáról szóló többször módosított 552/2003. sz. törvény, valamint a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház közoktatásáról szóló 1/2000. sz. törvény értelmében

a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Kassai Magyar Egyházközség

pályázatot hirdet a Református Óvoda, Tajovského 10., Kassa székhelyű intézmény igazgatói állásának betöltésére 2023. szeptember 1-jétől.

Kvalifikációs feltételek:

A pedagógiai és szakvégzettségű alkalmazottakról szóló 138/2019 sz. törvény alapján megfelelő szakirányú pedagógiai végzettség

  • minimum 5 év pedagógiai gyakorlat
  • első atesztáció
  • szlovák nyelv használata a hivatalos ügyintézésben

Egyéb feltételek:

  • oktatási törvények ismerete
  • erkölcsi feddhetetlenség, rendezett magánélet
  • szervezői és kommunikációs készség
  • a funkció betöltésének személyiségi és erkölcsi feltételei a keresztyén tanítás és erkölcs alapján
  • református vallású és konfirmált egyháztagság
  • katechetikai képzettség vagy ennek folyamatban lévő megszerzése előnyt jelent.

Benyújtáshoz szükséges dokumentumok:

  • írásbeli jelentkezés a meghirdetett pályázatra
  • a végzettséget és az első atesztációs vizsgát igazoló okirat hitelesített másolata
  • igazolás a pedagógiai gyakorlatról
  • erkölcsi bizonyítvány (3 hónapnál nem régebbi)
  • szakmai önéletrajz
  • az óvoda irányítására, fejlesztésére vonatkozó elképzelés (max. 1 oldal)
  • a pályázó beleegyezése személyi adatainak felhasználására a személyi adatokról szóló 18/2018. sz. törvény alapján

A pályázatot kérjük 2023. augusztus 26-ig az alábbi címre eljuttatni:
Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Kassai Magyar Egyházközség
Kováčska 15 , 040 01 Kassa

A borítékra kérjük ráírni: „Pályázat-Óvoda” Ne nyissa fel!

A pályázókat írásban értesítjük a pályázat elfogadásáról, a meghallgatás helyéről és időpontjáról a meghallgatás előtt 7 nappal.

Ujlaki Ferenc                                                                          Mgr. Orémus Zoltán
gondnok                                                                                esperes – lelkipásztor

Pályázat letöltése
Výberové konanie – Riaditeľ / Riaditeľka Materskej školy



Tájékoztató az óvodai feltételről / Podmienky prijímania žiadostí: Feltélek, podmienky
Jelentkezési lap / Prihláška: Prihlaska-jelentkezesi-lap-SK-HU
 


                                                 Pályázat

Az oktatásügyi államigazgatásról és az iskolai önkormányzatokról, valamint egyes törvények módosításáról és kiegészítéséről szóló 596/2003. sz. törvény 4. §-a és a és a közfeladatok ellátásáról szóló többször módosított 552/2003. sz. törvény, valamint a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház közoktatásáról szóló 1/2000. sz. törvény értelmében

a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Kassai Magyar Egyházközség pályázatot hirdet a Református Óvoda, Tajovského 10., Kassa székhelyű intézmény igazgatói állásának betöltésére 2023. március 1-jétől.

Kvalifikációs feltételek:

A pedagógiai és szakvégzettségű alkalmazottakról szóló 138/2019 sz. törvény alapján megfelelő szakirányú pedagógiai végzettség

  • minimum 5 év pedagógiai gyakorlat
  • első atesztáció
  • szlovák nyelv használata a hivatalos ügyintézésben

Egyéb feltételek:

  • oktatási törvények ismerete
  • erkölcsi feddhetetlenség, rendezett magánélet
  • szervezői és kommunikációs készség
  • a funkció betöltésének személyiségi és erkölcsi feltételei a keresztyén tanítás és erkölcs alapján
  • református vallású és konfirmált egyháztagság
  • katechetikai képzettség vagy ennek folyamatban lévő megszerzése előnyt jelent.

Benyújtáshoz szükséges dokumentumok:

  • írásbeli jelentkezés a meghirdetett pályázatra
  • a végzettséget és az első atesztációs vizsgát igazoló okirat hitelesített másolata
  • igazolás a pedagógiai gyakorlatról
  • erkölcsi bizonyítvány (3 hónapnál nem régebbi)
  • szakmai önéletrajz
  • az óvoda irányítására, fejlesztésére vonatkozó elképzelés (max. 1 oldal)
  • a pályázó beleegyezése személyi adatainak felhasználására a személyi adatokról szóló 18/2018. sz. törvény alapján

A pályázatot kérjük 2023. február 20-ig az alábbi címre eljuttatni:
Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Kassai Magyar Egyházközség
Kováčska 15 , 040 01 Kassa

A borítékra kérjük ráírni: „Pályázat-Óvoda” Ne nyissa fel!

A pályázókat írásban értesítjük a pályázat elfogadásáról, a meghallgatás helyéről és időpontjáról a meghallgatás előtt 7 nappal.

Ujlaki Ferenc                                                                          Mgr. Orémus Zoltán
gondnok                                                                               esperes – lelkipásztor

Pályázat letöltése


Hirdetések – 2022. december 21.

2022. december 21. szerda
Bűnbánati istentisztelet           18:00 órától a templomban 

2022. december 22.  csütörtök
Bűnbánati istentisztelet           18:00 órától a templomban 

2022. december 24. szombat
KARÁCSONY ESTE 
Istentisztelet                            17:00 órától a templomban   

2022. december 25. vasárnap
KARÁCSONY I. NAPJA 
Istentisztelet úrvacsorával       10:30 órától a templomban 
Igét hirdet Cseh Lajos ünnepi legátus testvérünk, a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának V. éves hallgatója
Istentisztelet                 16:00 órától a templomban

2022. december 26. hétfő
KARÁCSONY II. NAPJA
Istentisztelet               10:30 órától a templomban 
Istentisztelet                 16:00 órától a templomban


Hirdetések – 2022. november 27.

November 27. – vasárnap   
Istentisztelet                                          16:00 órától a templomban

November 29 – kedd
Konfirmációra való felkészülés I.            15:00 órától a gyülekezeti teremben
Konfirmációra való felkészülés II.           16:00 órától a gyülekezeti teremben
Énekkari próba                                     17:00 órától a gyülekezeti teremben

November 30. – szerda
Istentisztelet                                         18:00 órától a templomban 

December 01. – csütörtök
Diakóniai nap                                       10:00 órától a gyülekezeti teremben
Indulj el egy úton – adventi műsor          17:00 órától a templomban

December 04. – vasárnap
Istentisztelet                                          10:30 órától a templomban
Gyermekistentisztelet                            10:30 órától a gyülekezeti teremben
Hálaadó istentisztelet –
a Firesz Cantate Domino Kórussal          15:00 órától a templomban


Az istentiszteletek időpontjai nagyhéten és húsvét ünnepén.
Mindenkit szeretettel várunk!

Kedd, április 12.
18.00 óra         Bűnbánati istentisztelet

Szerda, április 13.
18.00 óra         Bűnbánati istentisztelet

Nagycsütörtök, április 14.
18.00 óra         Bűnbánati istentisztelet

Nagypéntek, április 15.
10.30 óra          Istentisztelet  
17.00 óra          Istentisztelet úrvacsorával

Húsvétvasárnap, április 17.
10.30 óra          Istentisztelet  úrvacsorával  – igét hirdet Vezsenyi Péter legátus a Komáromi Selye János Egyetem Református Teológiai Karának IV. éves hallgatója
16.00 óra         Istentisztelet   –  igét hirdet Vezsenyi Péter legátus a Komáromi Selye János Egyetem Református Teológiai Karának IV. éves hallgatója

Húsvéthétfő, április 18.
10.30 óra          Istentisztelet  
16.00 óra         Istentisztelet


Tájékoztató az óvodai felvételről a 2022/2023-as tanévre
A feltételek:

  • A gyermek törvényes képviselője által benyújtott írásos kérelem, amelyhez kérjük csatolni a beíratási kérdőívet, illetve a gyermekorvos által kiállított orvosi igazolást, amely magába foglalja a gyermek egészségügyi állapotát és a kötelező oltásokról szóló információkat.
  • A fennt említett írásos kérelmet a gyermek törvényes képviselője benyújthatja:
    – elektronikus formában a fenysugarovoda@gmail.com e-mail címre,
    – postai úton vagy futárcég által az óvoda címére
    személyesen az óvoda épületébenaminek nagyon örülnénk – előzetes telefonos megegyezés alapján (0914 234 432) vagy az alábbi időpontokban:
    Kedd              2022.05.03    08:00 – 11:30
    Szerda           2022.05.04    08:00 – 11:30
    Csütörtök     2022.05.05    13:00 – 13:30
  • Előnyben részesülnek azok a gyermekek, akik 2022. augusztus 31-ig betöltik 5. életévüket.
  • Kivételes esetben felvételt nyerhet a második életévét betöltött gyermek is, amennyiben az óvoda kapacitása ezt megengedi.
  • Sajátos nevelést igénylő gyermek esetében az írásos kérelemhez szükséges csatolni az illetékes nevelési és prevenciós tanácsadó szakvéleményét, (amennyiben nem mellékelik az egészségügyi igazolást és az illetékes nevelési tanácsadó és prevenciós intézmény nyilatkozatát, a gyermek csak a diagnosztikai tartózkodás időszakára nyer felvételt).
  • a felvételi kérelem űrlapja letölthető az alábbi linken:
  • Jelentkezési ív: Letöltés

Informácie o prijatí dieťaťa do materskej školy na školský rok 2022/2023
Podmienky prijatia:

  • Písomná žiadosťzákonného zástupcu o prijatie dieťaťa do materskej školy, ktorej súčasťou je potvrdenie o zdravotnom stavedieťaťa od všeobecného lekára pre deti a dorast s údajmi o povinnom očkovaní.
  • Žiadosť zákonný zástupca môže doručiť týmito formami:
    – e-mailom na adresu fenysugarovoda@gmail.com
    – poštou alebo kuriérom na adresu školy,
    – osobne, buď na základe telefonického (0914 234 432) dohovoru, alebo v nasledujúcich dňoch:
    Utorok           03.05.2022    08:00 – 11:30
    Streda            04.05.2022    08:00 – 11:30
    Štvrtok          05.05.2022    13:00 – 16:30
  • Prijímame spravidla deti veku od troch rokov
  • Uprednostnené budú deti, ktoré do 31. augusta 2022 dosiahnu 5 rokov veku.
  • Ak ide o dieťa so špeciálnymi výchovno–vzdelávacími potrebami, zákonný zástupca predloží okrem žiadosti a potvrdenia o zdravotnom stave dieťaťa aj vyjadrenie príslušného zariadenia výchovného poradenstva a prevencie. V prípade, že zákonný zástupca nepredloží potrebné doklady, dieťa bude prijaté iba na diagnostický pobyt.
  • Deti do troch rokov budú prijímané len výnimočne, podľa kapacitných možností materskej školy.
  • Formulár žiadosti je k dispozícií tu:
  • Prihlasovací formulár: Stiahnuť

Pályázat

Az oktatásügyi államigazgatásról és az iskolai önkormányzatokról, valamint egyes törvények módosításáról és kiegészítéséről szóló 596/2003. sz. törvény 4. §-a és a és a közfeladatok ellátásáról szóló többször módosított 552/2003. sz. törvény, valamint a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház közoktatásáról szóló 1/2000. sz. törvény értelmében

a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Kassai Magyar Egyházközség pályázatot hirdet a Református Óvoda, Tajovského 10., Kassa székhelyű intézmény igazgatói állásának betöltésére 2022. március 1-jétől.

Kvalifikációs feltételek:
A pedagógiai és szakvégzettségű alkalmazottakról szóló 138/2019 sz. törvény alapján megfelelő szakirányú pedagógiai végzettség

  • minimum 5 év pedagógiai gyakorlat
  • első atesztáció
  • szlovák nyelv használata a hivatalos ügyintézésben

Egyéb feltételek:

  • oktatási törvények ismerete
  • erkölcsi feddhetetlenség, rendezett magánélet
  • szervezői és kommunikációs készség
  • a funkció betöltésének személyiségi és erkölcsi feltételei a keresztyén tanítás és erkölcs alapján
  • református vallású és konfirmált egyháztagság
  • katechetikai képzettség vagy ennek folyamatban lévő megszerzése előnyt jelent.

Benyújtáshoz szükséges dokumentumok:

  • írásbeli jelentkezés a meghirdetett pályázatra
  • a végzettséget és az első atesztációs vizsgát igazoló okirat hitelesített másolata
  • igazolás a pedagógiai gyakorlatról
  • erkölcsi bizonyítvány (3 hónapnál nem régebbi)
  • szakmai önéletrajz
  • az óvoda irányítására, fejlesztésére vonatkozó elképzelés (max. 1 oldal)
  • a pályázó beleegyezése személyi adatainak felhasználására a személyi adatokról szóló 18/2018. sz. törvény alapján

A pályázatot kérjük 2022. január 31-ig az alábbi címre eljuttatni: 
Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Kassai Magyar Egyházközség
Kováčska 15 , 040 01 Kassa

A borítékra kérjük ráírni: „Pályázat-Óvoda” Ne nyissa fel!

A pályázókat írásban értesítjük a pályázat elfogadásáról, a meghallgatás helyéről és időpontjáról a meghallgatás előtt 7 nappal.

           Ujlaki Ferenc                                             Mgr. Orémus Zoltán
             gondnok                                                esperes – lelkipásztor

 

Kedves Testvérek!
Szeretettel köszöntöm gyülekezetünk tagjait. Lassan véget ér a 2021-es esztendő. Ez volt az az év, amelyben a járvány terjedésének és a járványügyi előírásoknak a hatását az első naptól az utolsó napig érezhettük. Sajnos sok szomorú esemény is kapcsolódik ehhez az évhez. Több testvérünk helye üres maradt a templomban, és sok család gyászolja az eltávozott szeretteit. Isten adjon vigasztalást az emlékezőknek. Több szép esemény is kapcsolódik ehhez az évhez, és vannak, akik hálát adva tekintenek vissza. Miközben azonban számoljuk a napokat és az éveket, el ne felejtsünk bölcsességet kérni, úgy ahogy arra a zsoltáros tanít: “Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” (Zsolt 90,12). 
 
Szeretettel hívom fel a testvérek figyelmét az óévi és az újévi istentiszteletek időpontjaira:
 
2021.december 31. 
péntek – 17:00 óra
 
2022. január 1. 
szombat – 10.30 és 16.00 óra 
 
2022. január 2. 
vasárnap – 10.30 és 16.00 óra
 
Áldás, békesség! 
Orémus Zoltán 
 

 
Kedves Testvérek!
Bizonyára sokan értesültünk már a járványügyi szabályozások módosításáról. A kormány rendelete többek között az istentiszteletek megtartását is érinti. Ennek értelmében a mai naptól bizonyos feltételek mellett újra megtarthatjuk az istentiszteleteket. Hálásak vagyunk ezért. A templomi alkalmakon max. 30 oltott vagy a betegségből 180 napon belül felgyógyult személy vehet részt. Mivel ez a létszám gyülekezetünk nagyságához és a templomba járó testvérek számához mérve elég szűkre szabott, ezért a következő vasárnap három istentiszteletet tartunk. Az alkalmakat a következő időpontokban tartjuk:
2021. december 12. vasárnap 
10:30 istentisztelet a templomban max. 30 személy részvételével 
11.30 istentisztelet a templomban max. 30 személy részvételével
16.00 istentisztelet a templomban max. 30 személy részvételével
 
Kérem a testvéreket, hogy legyenek szívesek előre jelezni, hogy melyik istentiszteleten kívánnak részt venni. A részvételi szándékukat e-mailben (oremuszoltan@hotmail.com) vagy telefonon (0908 336 949) szíveskedjenek jelezni.  
Testvéri köszöntéssel
Orémus Zoltán 
 

 
Kedves Testvérek!
Szeretettel köszöntöm gyülekezetünk tagjait. Vasárnap istentiszteletre készültünk. Advent első vasárnapján szerettünk volna – ha korlátozott létszámban is – együtt ünnepelni,  szerettünk volna az úrasztala körül megállni és együtt úrvacsorázni. Sajnos nem találkozhatunk.  A kormány szerdán hozott döntése értelmében újból zárva vannak a templomaink. A járvány terjedése nem lassul, a fertőzöttek száma napról napra emelkedik, a kórházi ellátásra szorulók száma növekszik. Ezek az adatok tették szükségessé, hogy a tavaszi időszakhoz hasonlóan, ismét egész országra kiterjedő lezárások lépjenek érvénybe. Örültünk volna, ha az istentiszteletekre a lezárás nem vonatkozik, hiszen a tavaszi időszaktól eltérően már sokan felvették az oltást, de nem kaptunk kivételt. Ebből kifolyólag újból áttérünk az istentiszteletek közvetítésére. 
 
Az advent szó eljövetelt jelent. Az “adventus Domini” kifejezésből származik, ami azt jelenti “az Úr eljövetele”. A karácsonyt megelőző négy héten keresztül a keresztyén világ Jézus Krisztus eljövetelére fordítja a figyelmét, és készül az Úr eljövetelére. Isten adjon áldott otthoni elcsendesedést, lelki felkészülést jelentő adventi időszakot mindannyiunk számára.  A vasárnapi istentiszteleteket továbbra is a megszokott időben, 10.30 órakor követhetjük a YouTube csatornán a “kassai református istentisztelet” címszó alatt.  Szeretettel várom a testvéreket. 
Az istentiszteletek az alábbi weboldalon érhetőek el: 
 
“Készítsetek egyenes utat Istenünknek; Az Úr jön hatalommal.” Ézs 40,3.10
 
Áldás, békesség! 
Orémus Zoltán 
 

Kassa, 2021. november 26.

 


 

Pályázat – állás – PDF dokumentum letöltése

REFORMÁTUS EVANGÉLIUMI GYEREKTÁBOR – PDF dokumentum letöltése


Kedves Testvérek! 

Már több, mint egy éve a járvány árnyékának a völgyében járunk. Már több, mint egy éve rendelkezések és tilalmak, előírások és óvintézkedések határozzák meg életünket,  alakítják ünnepeinket és hétköznapjainkat,  korlátozzák családi kapcsolatainkat és a gyülekezeti életünket. A halálesetek és a megbetegedések száma azóta naponként elénk tárja, hogy milyen erős a vírus, és mennyire kiszolgáltatott az ember. A szomorúság, az aggodalom és a szorongó érzés része lett a mindennapjainknak. Mégis a zsoltár szavára támaszkodva hisszük, hogy nem vagyunk egyedül, a jó Pásztor velünk van, és kivezet bennünket ebből a sötét völgyből.  “Ha a halál árnyékának a völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy…” Zsolt 23,4.  

A böjti időszak végén a keresztyénség két legnagyobb ünnepére készülünk: Nagypéntekre, amikor a keresztre feszített Jézus hosszú szenvedés után lehajtja a fejét majd kileheli lelkét, és húsvétra, amikor a sírhoz közeledő asszonyokkal együtt halljuk az örömhírt: “A megfeszített Jézust keresitek, nincsen itt, mert feltámadt.”  Az ünnepi istentiszteleteket a “Kassai református istentisztelet” címszó alatt a YouTube videómegosztó csatornáján követhetjük a következő időpontokban:  

Nagypénteken 17.00 órától úrvacsorával együtt 

Húsvét ünnepe 10.30 órától úrvacsorával együtt 

Kérem a testvéreket, hogy nagyhéten otthonainkban 20.00 órai kezdettel az ige mellett tartsunk bűnbánati csendességet a Márk evangéliumának passiótörténete alapján:  

Hétfő: Márk 14,1-25                                                  Kedd: Márk 14,26-52 

Szerda: Márk 14,53-72                                             Csütörtök:Márk 15,1-19; 

Péntek: Márk 15,20-41                                             Szombat:Márk 15,42-47. 

Az úrvacsora alkalmával ismét az apostoli kor gyülekezeteinek mintáját követve „házanként törjük meg a kenyeret.” Az istentisztelet előtt készítsük el a felvágott kenyeret és öntsük a bort külön poharakba. Kapcsoljuk ki azokat az eszközöket, amelyek zavarják vagy akadályozzák a teljes odafigyelést, majd kövessük figyelemmel az úrvacsorai liturgiát. Mondjuk együtt a bűnbánó imádságot, az Apostoli Hitvallást, válaszoljunk hangosan az úrvacsorai kérdésekre, mondjuk el a kenyérvétel előtti imádságot, majd az imádság után vegyük magunkhoz a kenyeret. Hasonlóan tegyünk a borvétel esetében is. Ezt követően mondjuk együtt a hálaadó imádságot és az Úr imádságát. 

Szeretném megköszönni a testvéreknek az adományokat, amit perselyként vagy Isten dicsőségére, vagy a templom felújítására banki átutalással gyülekezetünk számlájára eljuttattak. Köszönjük szépen.  

Áldott ünnepi előkészületet kívánok minden Testvéremnek! 

Áldás, békesség! 
Orémus Zoltán 
lelkész

Kassa, 2021. március 27.


 
Kedves Testvérek!
 
Szeretettel köszöntöm gyülekezetünk tagjait. Már több mint másfél hónapja zárva vannak a templomaink, és különböző korlátozások között élünk, de a járvány terjedése,  sajnos azóta sem lassul. A kórházi ellátásra szorulók száma továbbra is nagyon magas, és az elhalálozások száma sem csökken.  Gondoljunk az idős és beteg testvéreinkre, az erő felett szolgálatot teljesítő orvosokra, nővérekre és ápolókra, országunk döntéseket hozó vezetőire, és kérjük Urunkat, hogy könyörüljön rajtunk. 
 
Megkezdődött a böjt időszaka. Böjtről több helyen olvashatunk a Bibliában, de talán a legfontosabb Jézus böjtölése.  Jézus “negyven napig volt a pusztában, miközben kísértette a Sátán. Vadállatok között élt, és angyalok szolgáltak neki.” (Márk 1,13) Az egyházi év keretében a húsvét előtti hat hetet nevezzük böjti időszaknak, amikor hitünk elmélyítésével készülünk a feltámadás ünnepére, és bűnbánattal csendesedünk el Isten igéjének tükrében. Tartsunk önvizsgálatot ebben az időszakban mi is, és lássuk meg, mik azok a “vadállatok” szívünkben, gondolatainkban, szokásainkban, amelyek elveszik az erőnket, meggyengítik hitünket, kiüresítik életünket és felfalják az Isten igéjére és felebarátaink gyámolítására fordítható időnket, és lássuk meg azt is, mik vagy kik azok az “angyalok”, akik segítenek megmaradni a hitben és a hűséges életben. Isten adjon áldott elcsendesedést és megtisztulást hozó böjti időszakot mindannyiunk számára. A napi elcsendesedés megtartásához mellékelten küldöm a bibliaolvasó vezérfonal elektronikus változatát.
 
Szeretném felhívni a testvérek figyelmét az országos népszámlálásra. Fontos, hogy mindannyian felelőséggel töltsük ki a digitális kérdőívet, és bátran vállaljuk hitvallásunkat, anyanyelvünket és nemzetiségünket. Keresztyén szabadságunk része önmagunk vállalása, buzdítsunk erre másokat is. Az egyházunk által kiadott szórólap elektronikus változatát mellékelten küldöm a testvéreknek.  
 
A vasárnapi istentiszteleteket továbbra is a megszokott időben, 10.30 órakor követhetjük a YouTube csatornán.  Szeretettel várom a testvéreket a közös böjti elcsendesedésekre. 
 
“A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartók, az imádságban állhatatosak!”  Róm 12,12
 
Áldás, békesség! 
Orémus Zoltán 
 
Kassa, 2021. február 19.
 

 
Kedves Testvérek!
 
Bizonyára mindenki értesült már a szlovák kormány legújabb rendelkezéséről, melynek értelmében a járvány intenzív terjedése miatt ma reggel 5 órától szigorított kijárási tilalom lépett érvénybe. Ez a rendelkezés az istentiszteleteket is érinti. Január 24-ig zárva maradnak a templomok. 
 
A mai naptól fogva a kijárási tilalom végéig újból visszatérünk a személyes találkozások nélkül megtartott istentiszteleti formákra. Szeretettel ajánlom a testvérek figyelmébe az újévi istentiszteletet és a vasárnapi istentiszteleteket. Az újévi istentiszteletet a YouTube csatornán a “Kassai református istentisztelet” címszó alatt találhatjuk meg (lásd a levél végén), az év első vasárnapján és a további vasárnapokon 10.30 órától kezdve kapcsolódhatunk be az istentiszteletekbe. Áldott elcsendesedést kívánok.  
Kérem a testvéreket, hogy továbbra is gondoljunk imádságban a betegeinkre, az egészségügyben dolgozókra és a rendelkezéseket hozó állami vezetőkre.
Kívánok minden kedves testvéremnek, Istentől megáldott, békés és megújulást hozó új évet. 
Testvéri szeretettel 
 
Orémus Zoltán
lelkész
 

 


Kedves Testvérek!
 
A koronavírus terjedése miatt 2021. január 1-től újabb szigorítások léptek érvénybe. Ennek értelmében az istentiszteletek nem lesznek megtartva. 
 
Aggódva szemléljük a járványügyi helyzet alakulását, és szomorúan vesszük tudomásul, hogy ismét be kellett zárni a templomot a gyülekezet előtt. Kérem a kedves testvéreket, hogy ebben az időszakban sem felejtkezzünk el Isten igéjéről, hanem lehetőségeink szerint tartsunk házi istentiszteleteket és egyéni elcsendesedéseket. 
 
Áldás, békesség! 
 
Kassa, 2020. december 31.
 
Orémus Zoltán
lelkész

Kedves Testvérek!
Szeretettel köszöntök mindenkit. Holnap advent negyedik vasárnapjára készülünk, jövő héten pedig Jézus születésére figyel a keresztyén világ. A jelenlegi járványhelyzetben, amikor különös erővel hangoznak fel a mi szívünkből is Huszár Gál reformátornak énekbe foglalt szavai “Uram Isten siess, minket megsegíteni, ily nagy szükségünkben…”  a pásztorokkal együtt újból hallhatjuk a mennyei üzenetet “ne féljetek”.
Szeretettel ajánlom a karácsonyi időszakban végigolvasni az Ézsaiás próféta könyvében található próféciákat a Messiás születéséről (Ézsaiás 7,10-14; 9,1-6; 11,1-10; 52,7-10;) és a Megváltó születésének a történetét a Máté evangéliuma 1.és 2. valamint a Lukács evangéliuma 2. fejezetéből. Isten adjon számunkra áldott elcsendesedést. 
 
Mindannyian értesülhettünk a kormány döntéséről, melynek értelmében a járvány terjedése miatt ma reggeltől kijárási tilalom van érvényben. A kijárási tilalomról szóló rendelkezéshez viszont számos kivételt is kapcsoltak. Az egyik kivétel az istentisztelet látogatására vonatkozik. Az új rendelkezés értelmében a templomokban minden második sorban lehet csak helyet foglalni, és minden két elfoglalt hely között egy üres helynek kell kimaradnia. 
E rendelkezés alapján templomunkban 100 ülőhelyet jelöltünk ki az istentiszteletre érkezőknek. 
 
Holnap és karácsony hetén a következő alkalmakat tartjuk:
 
Vasárnap (december 20.) 10.30 órától és 16.00 órától istentisztelet
Szerda (december 23.) 18.00 órától bűnbánati istentisztelet
Karácsony szenteste  (december 24. csütörtök) 13.30 órai kezdettel, valamint 16.30 órától istentisztelet
Karácsony első napja  (december 25. péntek) 10.30 órától úrvacsorás istentisztelet, valamint 16.00 órától istentisztelet
Karácsony második napja  (december 26. szombat ) 10.30 órától úrvacsorás istentisztelet, valamint 16.00 órától istentisztelet 
Vasárnap (december 27.) 10.30 órától és 16.00 órától istentisztelet
 

A szigorított előírások miatt karácsony szentestéjén két istentiszteletet tartunk, és az úrvacsorát az ünnep első és második napján is kiszolgáljuk. Ahhoz, hogy az istentiszteleten – a mi esetünkben a jelenleg engedélyezett 100-as létszámot be tudjuk tartani, kérem a testvéreket, hogy ezekre az istentiszteletekre legyenek szívesek előre bejelentkezni. Jelentkezni háromféle módon lehet: 

  1. A holnapi istentiszteleteken ill. a bűnbánati istentiszteleten a templomban elhelyezett táblázatba beírhatjuk a nevünket (családok esetében a résztvevők számát is).
  2. Jelentkezhetünk az oremuszoltan@hotmail.com címen elektronikus levélben.
  3. Jelentezhetünk telefonon a 0908-336949 telefonszámot tárcsázva.
    A táblázatba a jelentkezés sorrendjében írjuk be a neveket.
A jelentkezés szokatlan formája a részvételi szándéknak, viszont rendkívüli helyzet van, és ehhez próbálunk megoldást találni. A testvérek megértését kérem. Kérem, hogy legyenek szívesek a jelentkezésre vonatkozó felhívást továbbítani. 
 
A karácsonyt sokan egyedül fogják ünnepelni, sokan csak szűk családi körben. A látogatások, az örömteli találkozások most elmaradnak.  Más ünnep lesz ez, mint volt eddig.  Kívánom, hogy minden otthonba mennyei világosságot,  igazi békességet és élő reménységet adjon a Megváltó, akinek a születése alkalmával így hangzott fel az angyali szózat “Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.”  Lk 2,14
 
Áldás, békesség! 
 
Kassa, 2020. december 19.
 
Orémus Zoltán
lelkész


Kedves Testvérek!
Szeretettel köszöntök mindenkit. Mielőtt november végén az adventi időszakkal megkezdődne az új egyházi év, két vasárnap van még előttünk. Ezeken a vasárnapokon a keresztyénség az elmúlásra, a számadásra, az éber vigyázásra és az örök életre fordítja a figyelmét. Szeretettel ajánlom ebben az időszakban végigolvasni a Máté evangéliuma 24. és 25. fejezetét. Isten adjon számunkra áldott elcsendesedést. 
A médián keresztül tegnap értesültünk a kormány újabb döntéséről, melynek értelmében november 16-tól, azaz hétfőtől megnyithatjuk a templomot a gyülekezet előtt és bizonyos létszámkorlátozás mellett nyilvános istentiszteleteket tarthatunk. Bár a rendelkezés szerint a résztvevők száma a maximális befogadóképesség 50%-át nem haladhatja meg, de így is nagyon örülünk, hiszen egy hónap után ismét visszatérhetünk lelki otthonunkba. Hálát adunk ezért a lehetőségért.  Holnap és a jövő héten a következő istentiszteleti alkalmakat tartjuk:
Vasárnap (november 15.) 10.30 órai kezdettel az istentisztelet a “Kassai Magyar Református Egyházközség” címszó alatt a YouTube csatornán követhető. 
Szerdán (november 18.) 18.00 órától, vasárnap (november 22.) 10.30 órától és 16.00 órától tartunk istentiszteletet a templomban.  
Szeretettel várjuk a testvéreket.
 
Ami egészségi állapotomat illeti, kedden befejeztem a 10 napos karantént.  Hálát adok Istennek, hogy megsegített, és felépülhettem. Hálát adok Istennek azért is, hogy családomat nem fertőztem meg, és nagyon köszönöm a testvérek imádságait és biztató szavait. 
 
Kérem a testvéreket, hogy továbbra is kitartóan imádkozzunk. Vigyük bizalommal Isten elé betegeinket, a kórházban ápolt testvéreket, idős gyülekezeti tagjainkat, a magányosokat, a gyászolókat és az egész gyülekezetet.  Könyörögjünk az egészségügyben dolgozó orvosokért és ápolókért, a vírus elleni oltóanyag kifejlesztésén munkálkodó kutatókért és a döntéshozó vezetőkért.
Isten segítse őket. 
 
“A békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen, és őrizze meg a ti lelketeket, elméteket és testeteket teljes épségben, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére.” 1Thessz 5,23
 
Kassa, 2020. november 14.
 
Orémus Zoltán
lelkész
 

Kedves Testvérek!
 
A reformáció napján szeretettel köszöntöm a Testvéreket! A mai napon az országos tesztelésen családunk is részt vett. A tesztelés eredménye családom tagjai esetében negatív lett, az én esetemben pozitív. Ennek következményeképpen 10 napon át karanténban kell lennem, így a tervezett istentiszteleti ill. úrvacsorai alkalmat nem tudom megtartani.  
 
Szeretettel ajánlom a testvérek figyelmébe a média hullámain keresztül elérhető istentiszteleteket és igei üzeneteket. Lelki feltöltődést és megerősödést jelentenek számunkra az Egyházunk honlapján (reformata.sk) található igei üzenetek, a Pátria Rádióban vasárnaponként 11.00 órai kezdettel sugárzott istentiszteletek, a Duna Televízió által közvetített egyházi műsorok, és más, a közösségi médián keresztül elérhető igei alkalmak. 
 
Kérem a testvéreket, hogy továbbra is hordozzuk imádságban egymást, a gyülekezetünket, a betegeket, az idős és egyedülálló testvéreket. Vigyük Isten elé országunk vezetőit és döntéshozóit, a rendfenntartó erőket, a gyógyulásért fáradozó orvosokat és ápolókat és kérjük Istent, hogy könyörüljön mindannyiunkon.  
 
“Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban.” Zsolt 46,2 
 
Testvéri szeretettel 
Orémus Zoltán
 
————————————————————————————————————–
 
Kedves Testvérek!
 
Október vége nekünk, reformátusoknak a szüretet követő újbori úrvacsorának, az azt megelőző bűnbánati istentiszteleteknek és a reformáció emléknapjának az időszakát jelenti. A szigorított intézkedések miatt ezeket az alkalmakat a megszokott módon nem tarthatjuk meg, de az adott lehetőségekkel élve mégis szeretnénk az ige körül elcsendesedni, ünnepeinket megtartani. A következő alkalmakra hívom a testvéreket: 
 
Vasárnapi istentisztelet
Holnap, azaz október 25-én 10.30 órai kezdettel istentiszteletet tartunk, melyet a “Kassai Magyar Református Egyházközség” címszó alatt a YouTube csatornán követhetünk.
 
Bűnbánati elcsendesedések 
Kérem, hogy házi áhítat keretében tartsuk meg bűnbánati elcsendesedéseinket, és így készüljünk a jövő vasárnapi úrvacsorai istentiszteletre. A kijelölt napokon minden este 20.00 órai kezdettel a bűnbánati zsoltárok imádságos lelkű elolvasásával tartsunk csendes önvizsgálatot, és kérjük Istent, hogy könyörüljön rajtunk, országunkon és az egész világon.
vasárnap: 6.zsoltár;  hétfő: 32. zsoltár;  kedd: 38.zsoltár; szerda: 51.zsoltár; csütörtök: 102.zsoltár; 
péntek: 130.zsoltár; szombat 143.zsoltár
 
Reformáció ünnepe
Október 31-én, szombaton a reformáció emléknapján 10.30 órai kezdettel tartunk istentiszteletet, melybe ismét a “Kassai Magyar Református Egyházközség” címszó alatt a YouTube csatornán keresztül kapcsolódhatunk be.  
 
“Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket, Isten előtt, és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban” Fil 4,6-7.
 
Áldás, békesség!
Orémus Zoltán
lelkész 
 
 
————————————————————————————————————–
 
Kedves Testvérek!
A koronavírus terjedése miatt október 15-től újabb szigorítások léptek érvénybe. Ennek értelmében az istentiszteletek, a bibliaórák és egyéb közösségi alkalmak legfeljebb hat személy részvételével engedélyezettek. Kivételt képeznek a keresztelők, az esküvők és a temetések, ahol zárt térben 15 m2 – ként egy személy tartózkodhat, a szabadban pedig minden résztvevő egymástól 2m-es távolságban állhat. 
 
Aggódva szemléljük a járványügyi helyzet alakulását, és szomorúan vesszük tudomásul, hogy ismét be kellett zárni a templomot a gyülekezet előtt. Kérem a kedves testvéreket, hogy ebben az időszakban sem felejtkezzünk el Isten igéjéről, hanem lehetőségeink szerint tartsunk házi istentiszteleteket és egyéni elcsendesedéseket. 
 
Kérem a kedves testvéreket, hogy a technika segítségével kapcsolódjunk be a mi istentiszteleteinkbe is. Vasárnap, azaz a holnap 10.30 órakor kezdődő istentiszteletről hangfelvétel készül, melyet 11.30 órától hallgathatunk meg a honlapunkon (https://refkassa.sk/igehirdetes/) keresztül. A jövő héten szeretnénk egy kamerát is beszerelni a templomba, melynek segítségével módunkban lesz az istentiszteleteket közvetíteni. Ezek a lehetőségek – bár nem helyettesítik az istentiszteleten való személyes részvételt, – de lehetővé teszik a hetedik nap közös megszentelését.
 
Az ároni áldással kérek gyógyulást a betegeknek, testi és lelki erőt az egészségügyben dolgozóknak, és hitet, türelmet mindannyiunknak: 
“Áldjon meg Téged az Úr, és őrizzen meg téged! Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad! Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet!” 
4Móz 6,24-26
 
Testvéri üdvözlettel
Orémus Zoltán 
————————————————————————————————————–

Örömmel értesítünk mindenkit, hogy a Kassai Magyar Református Óvoda megnyitásához megkaptuk a Szlovák Köztársaság Oktatási Minisztériumának engedélyét. Történelmi pillanathoz érkeztünk, újra van református oktatási intézmény Kassán. Dr. Szabó Lajos írja a Kassai Kálvinista Krónikában:  

“Kassa városában 1873 július 27-én megszűnik a 4 osztályú református iskola. A 229 év minden vihara között ékesen élő, drága iskola méltatlan körülmények között befejezi működösét.” 

Istennek adunk hálát, hogy 147 év után újra református oktatási intézményt nyithatunk. A Tajovsky u. 10-es szám alatti református óvoda megnyitja kapuit, ahová szeretettel várjuk a gyermekeket. 

Augusztusban minden kedden és csütörtökön nyitott órát tartunk az óvoda épületében. Kedden 11.00-12.00 között, csütörtökön 16.00-17.00 között szeretettel várunk minden érdeklődő szülőt, nagyszülőt. Ebben az időpontban megtekinthetik az óvoda épületét és a megbízott igazgatónő, ill. az egyházközség elnöksége tájékoztatást nyújt az óvodát érintő legfontosabb információkról. Kérem a testvéreket, hogy imádkozzanak gyülekezetünk óvodájáért.

Jelentkezési ív:

————————————————————————————————————–

Kedves Testvéreink,
a Kassai Magyar Református Egyházközség gyülekezeti napot szervez 2020. július 16-án 10:00 órai kezdettel a Felső Bankón (Horný Bankov). Ez alkalomra minden kedves testvérünket szeretettel hívjuk és várjuk.
Jelentkezni szerda estig a következő telefonszámon lehet: 055/622 02 46

————————————————————————————————————–

A járvány alatt megtartott istentiszteletek elérhetőek a YouTube videómegosztó portálon.
2020.05.03https://youtu.be/4AeunnmSzyM?t=1
2020.04.26https://youtu.be/LOH0mDLFrxs
2020.04.19https://www.youtube.com/watch?v=CRqrnYiYdys
2020.04.10Nagypéntek: https://youtu.be/CfnjEA9BBUg
2020.04.05Virágvasárnap: https://youtu.be/AeNVn-Ud6Wk
2020.03.29https://youtu.be/8AgT51djkt0

Támogatás – adó 2%

Felhívás

A Szlovák Parlament 595/2003 Tt. számú törvénye 50. §-a alapján minden fizikai és jogi személy jogosult arra, hogy belátása szerint rendelkezzen adója 2%-ával. Ezúton szeretnénk Önt és kedves családjának adózó tagjait megkérni arra, hogy amennyiben módjukban áll, támogassák polgári társulásunkat!
Polgári társulásunk tevékenysége elsősorban nyári gyerektáborok és egyéb gyerek-alkalmak szervezésére irányul. Az említett táborok célja nemcsak a gyerekek nyári üdültetése, hanem az evangélium hirdetése, a keresztény- és magyarságtudat ápolása. Fontos célunknak tekintjük a magyar népi hagyományok ápolását is.

Amennyiben teheti – támogasson bennünket adója 2%-ával!
Köszönjük, hogy támogatja a felvidéki magyar gyerekek táboroztatását!
Köszönjük, hogy segít nekünk!

Formanyomtatvány: FÉNYSUGÁR – VYHLÁSENIE

További információk tevékenységünkről: http://www.fenysugar.sk/