2012 márciusban volt 368 éves a kassai református gyülekezet. Ha Isten éltet, két év múlva szeretnénk megünnepelni a kerek évfordulót, és visszatekinteni a megtett útra. Erre kötelez bennünket az ige tanítása is „emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened az Úr” (V.Móz 8,2), de az elődeink emlékezete és tisztelete is.

A 368 év között vannak fontos és sorsfordító évek, amikor jelentősen változott a Kassán élő reformátusok élete. A sorsfordító évek, események mindig egy új bekezdést jelentenek, amik meghatározzák az élet további menetét, a mindennapi harcokat és kihívásokat. Persze egy gyülekezet életében, hasonlóan egy keresztyén ember életéhez, mindent, még a történelmi jelentőségű eseményeket is szabad a hitvallás alapján megérteni: „az Atya Istenről hiszem azt, hogy ő az eget és a földet a semmiből teremtette, gondviselése által fenntartja és igazgatja, és hiszem azt, hogy véletlen esemény nincs, hanem minden az Ő akarata szerint történik”. Így lehet erőt meríteni a szolgálatokhoz, a munkához, a kitartáshoz és a hűséghez. Itt most bekezdéseket olvashatunk. A kassai református gyülekezet életének olyan bekezdéseit, amelyek hosszabb vagy rövidebb időre meghatározták a gyülekezet terveit és lehetőségeit, reményeit és csalódásait.

Az egyház megalakulása
Sok küzdelem után I. Rákóczi György pártfogása alatt 1644. március 27-én megalakult Kassán a református egyház. A fejedelem ebből az alkalomból két úrasztali kannát és egy tányért ajándékozott az egyháznak. Az istentiszteletet a fejedelem udvari papja, a későbbi erdélyi püspök, Csulai György tartotta. A reformátusok most már félelem nélkül, a maguk módja szerint imádhatták az Istent – jegyezte le egy szemtanú.

Az első templom
Az 1647. évi XIX. törvénycikkely lehetővé tette, hogy az udvari egyházból városi egyház lehessen, és a kassaiak templomot építhessenek. Az új egyház hamar megnyerte Czeglédi Istvánt, hogy az egyház lelkészeként szervezze és szilárdítsa meg a kassai református egyházat. Bőkezű adományozók segítségével templomot és egy nagy iskolát építettek. A templomban két lelkész hirdette az igét. Az iskolában pedig a kisebbek oktatása mellett három tanár tanította nemcsak a középiskolás tantárgyakat, hanem a bölcsészetnek és a teológiának tudományát is. Ebben az időben a református egyház növekedett számban és erőben egyaránt. Iskolájával együtt a legelsők közé emelkedett.

Az üldözés ideje
1670 után jöttek az üldözések. Az egyház tudós lelkészét, Czeglédi Istvánt elfogták, börtönben sanyargatták, és félholtan elhurcolták. A pozsonyi vértörvényszék elé már nem tudták odaállítani, mert útközben meghalt. A templomot elfoglalták, és katonai élelmiszerekkel rakták meg. Az egyház másik lelkészét és a tanárokat elkergették, a diákságot szétverték, és nyolc éven át (1673-1681) nem volt lelkésze a gyülekezetnek.

A Thököly-szabadságharc
A Thököly Imre féle szabadságharc győzelme után a protestánsok rövid időre fellélegezhettek. Visszakapták a templomot és az iskolát. Sajnos nagyon rövid időre. 1696-ban Csáky Ferenc országbíró újból elvéteti a templomot, és az iskolából kivereti a diákságot. Ezután építik meg a Hóstáton második templomukat, mely fából készült.

Hóstát
Miután a kassai reformátusok másodszor is elvesztik a templomukat és az iskolájukat, a városon kívül (a mai Szepsi út mellett) építenek fatemplomot és iskolát. Ez az iskola egy rövid időre befogadta a sárospataki főiskola bujdosó tanárát és növendékeit is.

II. Rákóczi Ferenc
A Rákóczi-szabadságharc ismét jobbra fordítja a reformátusok életét. II. Rákóczi Ferenc bár katolikus – hiszen apját még anyja, Báthori Zsófia katolizálta – mégis egyházi kérdésekben türelemmel járt el. Ahogy mondta: a „kölcsönös szeretetet és türelmet hangoztattam: mert lelki vonatkozások irányításában nem tartottam helyénvalónak erőszak alkalmazását”. 1706-ban a gyülekezet újra visszakapta templomát és iskoláját. Viszont csak hat évig örülhettek jogos tulajdonuknak. 1711. október 18-án végleg elveszi tőlük az erőszakos hatalom. Magtárat rendeznek be benne, majd két évtized múlva az Orsolyita rend kapja meg. A református pénzen, református munkával épített templom, a lelkészlakásul szolgáló emeletes épület, valamint a református iskola ezután már soha nem került vissza a jogos tulajdonosokhoz.

A megpróbáltatás hosszú évtizedei
1712-ben eltávolították a városi tanácsból a protestánsokat, a következő években a reformátusokat úrnapi körmenetre, misékre kényszerítették, bírságolták, bebörtönözték, a céhekből kizárták. 1721-ben pesti bizottság vizsgálta meg az egyházi ügyeket, de nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Nem kapták vissza templomukat. Így a fatemplomot voltak kénytelenek  megjavítani. A kassai plébános ezt észrevette, a városi tanács meg börtönbe zárta a mestereket és a napszámosokat. A császárhoz fordultak, s a kancellária 1733-ban megadta az engedélyt a fatemplom kijavításához.

Könnyebb idők
1781-ben könnyebbre változtak az idők, mert II. József, a kalapos király kiadta a türelmi rendeletét. „A Vallásbeli Toleranciáról Szóló Felséges Királyi Parancsolat“ új reményt adott a református egyháznak. Újból felcsillant a lehetőség a régi templom visszaszerzésére, de mindhiába. A válasz egyértelmű: a templomukat nem kaphatták vissza. Ekkor a gyülekezetnek mindössze 206 tagja volt.

Az új templom
A gyülekezet eladta az egyházi földeket, adományokat gyűjtött és 1804-ben megvásárolta a háromemeletes raktárépületet a „királyi magazinumot“. Közel van a parókia, ahol iskola is működik.  Persze, a szegénység gátat szab a gyors építkezésnek, de mégis új és szép  fejezet kezdődhet a kassai reformátusok életében. Nagy szünetek közbeiktatásával, 1811. szeptember 20-án Mihalyi Kovács István felszenteli az új templomot.  A város teljesíti azt a kérést is, hogy a levéltárban őrzött 1589-ben készült rézkakast, mely többször díszítette a dóm tornyát is, odaadja a református egyháznak.  1895-ben Munkácsy József presbiter felajánlotta, hogy a millénium alkalmából 40 m magas tornyot emeltet, és elvégzi a homlokzat átalakítását is. Mindezt saját költségén.

A XX. század első fele
Békésen indul a XX. század. 1914-ben a több mint 3000-re növekedett gyülekezet számára már nem elég a templom. Ám a tervből nem lesz semmi, jött az első világháború. Majd jött a csehszlovák uralom. 1921-ben a lelkészek és a gondnokok letették a csehszlovák kormány által megkövetelt hűségesküt, mert meg akarták tartani a református magyarságot. Az első bécsi döntés után a város visszakerült Magyarországhoz. A reformátusság is gyarapodni tudott. 1942-ben Szabó Lajos lett a lelkész. 1945-ben őt is kiutasították Kassáról, hiába született Losoncon. Az ereklyéket elásták a parókia pincéjében, nehogy illetéktelenek kezébe kerüljenek. Sok éven át nyugodtak ott, mígnem Varga Imre püspök garanciát vállalt arra, hogy a kincsek visszakerülnek a jogos tulajdonoshoz, s így Szabó Lajos engedélyt adott az edények kiásására.

A XX. század második fele
A második világháború után szembe kellett nézni azzal a ténnyel, hogy a református egyházat is el akarják szlovákosítani. A református egyház jegyzőkönyvébe 1945. május 31-én került be az első szlovák nyelvű bejegyzés. 1945. június 10-ére kérik az első szlovák nyelvű istentisztelet megtartását. 1946-ban erőszakkal egyesítették a két gyülekezetet. Bár nyilvánvaló volt a szándék a gyors és teljes nyelvváltás elérésére, megmaradt a magyar nyelvű szolgálat. Nem lehet  megérteni Isten igéjének mélységeit, nem lehet Isten előtt őszinte alázattal imádkozni másképpen csak anyanyelven. Így történt ez 56 éven át. Egy gyülekezet keretén belül párhuzamosan folytak a szolgálatok magyar és szlovák nyelven. Egészen 2002-ig.

Két önálló gyülekezet Kassán
2002 áprilisától két református gyülekezet van Kassán: a magyar és a szlovák. Mindkét gyülekezet önálló, külön parókiával és lelkészi hivatallal. A magyar gyülekezet tagjainak száma nyolcszáz körül van, a szlovák hívek száma ötszáz körül. A templomban az Úr asztalán egymás mellett ott van a magyar nyelvű Szentírás és a szlovák nyelvű Szentírás. Szimbólum – egyedül Isten igéje az alapja az egyházunknak. Szimbólum – mi, magyarok és szlovákok, ha Isten szavát megértjük, megértjük egymást is, és végre megtaláljuk a helyünket egymás mellett.

 „Non est currentis, neque volentis, sed miserentis Dei” Rm 9,16

Orémus Zoltán